- Basszus - sziszegtem kelletlenül, mikor rájöttem, hogy megint elkéstem a munkahelyről.
Kikászálódtam a kis matracról, ami hanyagul volt a földön.Egy étterem konyhájában dolgozok, mosogatófiúként. Tudom, hogy nem egy álommeló, de sajnos ebből élek. Rohadtul utálom, sőt gyűlölöm a munkám, de máshogy sajnos nem tudok megélni.Egy nagyon lepukkant helyen élek, de sajnos ennyi pénzből erre futja.Egy nagyon kicsike lakás, 2 szobával.A falak papírvékonyak, így hallom a szomszédok reggeli ásítását, a kávéfőző bugyogását.
Óvatosan lépkedtem a szűk kis szobában.Beértem a mosdónak mondható helységbe, és végignéztem magamon.Borosta árulkodott arról, hogy jó ideje nem borotválkoztam.Az arcom szúrt, és még nekem is kellemetlen volt azt a bőrfelületet érinteni.
Egyetlen egy darab fogkefe árválkodott egy kis üvegpohárban.Felkaptam, és ezzel a lendülettel nekiálltam a reggeli tisztálkodásnak.
Olyan mindegy már, ha már most elkéstem.Szépen nyugodtan elkészülődtem, majd az ablakból kinézve elég hidegnek látszott az idő.Felkaptam a kapucnimat, és már kint is voltam.
Az utcán rengeteg ember, s a nagy része mind sietett. Éppen az eső kezdett csöpögni, de már nem zavart túlzottan. A körülöttem lévő emberek szitkozódva nyitogatták hatalmas esernyőjüket, hogy nehogy megázzanak.Én is szaporábban szedtem lábaimat, mikor már egy másodperc sem telt egy anélkül, hogy ne éreztem volna egy, az orromra cseppent vízcseppet.
Mikor a nagy étterem elé léptem, kicsit elkalandoztam.Egy üvegablakon keresztül beláttam, s éppen jó pár ember itt fogyasztotta finom reggelijét.Megforgattam a szemeimet, majd megkerülve az épületet a hátsó ajtóhoz mentem.Mikor kinyitottam az ajtót, az összes szem rám szegeződött, és egy mosollyal üdvözöltek.A főnököm nem volt ilyen boldog hangulatban.Csípőre tett kézzel vizslatott engem, én meg csak megvontam a vállam.
- Bocs - intettem neki, majd felkapva egy kötényt, munkához láttam.
Halkan felsóhajtottam, mikor megláttam, hogy mennyi edény és tányér vár elmosogatásra. Odasomfordáltam a mosogatóhoz, és nekiláttam a munkának.
Igen, a melóm egy undorító munka...gyakran fontolgatom azt, hogy inkább felmondok, de akkor mi lesz velem?
A mai világban nagyon nehéz munkát találni, főleg nekem.A múltam miatt sokan elítélnek, mivel többször keveredtem verekedésekbe, ittasan vezettem, stb. De már rég a múlt ez.Ott hagytam a régi bandát,hogy új életet kezdjek.Jelenleg is szoktak engem hívogatni, de sosem veszem fel. Elég nekem a tudat, hogy bármikor megtalálhatnak, és megint belevesznek valami hülyeségbe.
-Jake, ne ábrándozz, inkább dolgozz!-hallottam meg főnököm tompa hangját.
Szemeimet forgatva tértem vissza a dolgomhoz. A tányérok, és egyéb eszközök csak úgy sorakoztak arra várva, hogy valaki megtisztítsa őket.És az a valaki én voltam. Az órára pillantottam, ami 12 órát mutatott.Ez azt jelenti, hogy ebédszünetem van.
Megtöröltem a szinte már aszalt szilvára hasonlító ujjaimat, és kimentem cigizni. A szüneteimet mindig itt kint töltöm, sosem szoktam bent lenni.
Éppen már a felét szívtam el a káros szenvedélyemnek, mikor az utca elején megpillantottam két rendőrt.Igyekeztek minél jobban feltüntetni, hogy van náluk pisztoly.Komor tekintetük átirányult rám.Sejtettem, hogy kiszúrnak maguknak.Eldobtam a cigit, hogy legalább pár pillanatnyi időt nyerjek, hogy ne kelljen a komoly íriszekkel találkoznom.
Majd mikor már úgy gondoltam, hogy már nincsenek ott, egy nagy sóhajjal visszamentem dolgozni. Legalábbis akartam, mivel észrevettem, hogy a főnököm eszméletlenül fekszik a padlón, és mindenki rémülten pillant rá.
-Mi történt?-csaptam be az ajtót, majd a kövér férfihez letérdeltem.
-N-nem tudom-zokogta az egyik kollégám, Amy, aki a másik oldalán figyelte az eseményeket.
-Amy, nyugi, inkább hívd a mentőket-simítottam meg a karját, majd bólintott, és felkapta a legközelebbi telefont.
A többiek értetlenül figyeltek engem, és az eszméletlen főnökömet.Megfogtam a kezét, és éreztem, hogy nincs pulzusa.Mivel nem vagyok egy szakember, és csak annyit tudok, amennyit filmben láttam, ezért egyik kezemet a másikra tettem, és mellkasát erősen nyomni kezdtem.Eközben a felesége is már zokogott, éppen most jött ki az irodából.Nem telt el 10 perc, a mentősök már ott voltak.Hirtelen csapták ki az ajtót, ami azzal járt, hogy engem szinte elsodort az ajtó.Az egyikük kétségbeesetten pillantott felém, majd fel akart segíteni.
-Elnézést, uram-nyújtotta kezét, de én magamtól felálltam.
-Velem nincs gond.Vele van a gond-mutattam a padlón fekvő emberre, mire elvégezték a szükséges munkát.
-Szívrohama volt, bevisszük a sürgősségi osztályra-pillantott körbe az egyik mentős.
Egy ágyat hoztak be, arra ráfektették, és kivitték őt a helységből.Értelem szerűen a felesége is kísérte őt, így csak mi, alkalmazottak maradtunk az étteremben.Csend volt, senki nem mert szólni.Aztán újra kicsapódott az ajtó, de ezúttal a rendőrség lépett be.Azok a fickók, akik ott kint méregettek engem.
-Tudtuk, hogy valami csináltál.Mi van azzal az öreggel?-esett nekem az egyik, mire én csak ellöktem magamtól.
-Az az öreg, ahogy te mondod, szívrohamot kapott-mondtam felháborodva.
-Igaz ez?-nézett körbe a másik, mire erényesen bólintottak-akkor elnézést, a kollégám kicsit agresszív-toloncolta kifelé a társát.
Még mindig csönd volt, nem tudtuk, hogy most mi lesz.Az emberek, akik itt ettek, vagy ettek volna, mind felháborodva kerestek minket, és követelték az ételüket.Egy emberként nézett rám mindenki, mire bólintottam, és kimentem hozzájuk.Felálltam egy székre, hogy még jobban tudjanak rám figyelni.
-Egy kis figyelmet kérek!-kiabáltam a tömegbe, mire mindenki elhallgatott-sajnálattal közlöm, de nem maradhatnak itt, holnap, ugyanekkor nyitunk!Nem tréfa, kérem, fáradjanak ki az ajtón!-kiabáltam, mire mindenki szitkozódva készülődött, hogy a komor időbe kimenjenek.
Rengetek goromba tekintetet kaptam el, én pedig csak egy biztató mosolyt erőltettem az arcomra.Visszamentem a többiekhez.
-Jake, köszi-suttogta Dave, a másik ismerős-innen már tudjuk a dolgunkat, majd bezárunk-mosolygott, mire bólintottam.
-Sziasztok!-köszöntem el tőlük, mire mindenki integetett.
Hogy őszinte legyek, egy kicsit én is megijedtem.Nem sűrűn találkozok olyan emberrel, aki felkapott szemmel bámulja a plafont, megrémítve ezzel mindenkit.Tudtam mindig is, hogy Jon bácsinak rossz a szíve, de nem tudtam, hogy ennyire...minden esetre azért jobbulást neki.
Kiléptem a borús kora délutánba, és megcsapott az esőszag.M
Nos, ez lenne az első rész...igyekeztem helyesen, illetve jól tagolva írni, remélem tetszik nektek!:)<3
Óvatosan lépkedtem a szűk kis szobában.Beértem a mosdónak mondható helységbe, és végignéztem magamon.Borosta árulkodott arról, hogy jó ideje nem borotválkoztam.Az arcom szúrt, és még nekem is kellemetlen volt azt a bőrfelületet érinteni.
Egyetlen egy darab fogkefe árválkodott egy kis üvegpohárban.Felkaptam, és ezzel a lendülettel nekiálltam a reggeli tisztálkodásnak.
Olyan mindegy már, ha már most elkéstem.Szépen nyugodtan elkészülődtem, majd az ablakból kinézve elég hidegnek látszott az idő.Felkaptam a kapucnimat, és már kint is voltam.
Az utcán rengeteg ember, s a nagy része mind sietett. Éppen az eső kezdett csöpögni, de már nem zavart túlzottan. A körülöttem lévő emberek szitkozódva nyitogatták hatalmas esernyőjüket, hogy nehogy megázzanak.Én is szaporábban szedtem lábaimat, mikor már egy másodperc sem telt egy anélkül, hogy ne éreztem volna egy, az orromra cseppent vízcseppet.
Mikor a nagy étterem elé léptem, kicsit elkalandoztam.Egy üvegablakon keresztül beláttam, s éppen jó pár ember itt fogyasztotta finom reggelijét.Megforgattam a szemeimet, majd megkerülve az épületet a hátsó ajtóhoz mentem.Mikor kinyitottam az ajtót, az összes szem rám szegeződött, és egy mosollyal üdvözöltek.A főnököm nem volt ilyen boldog hangulatban.Csípőre tett kézzel vizslatott engem, én meg csak megvontam a vállam.
- Bocs - intettem neki, majd felkapva egy kötényt, munkához láttam.
Halkan felsóhajtottam, mikor megláttam, hogy mennyi edény és tányér vár elmosogatásra. Odasomfordáltam a mosogatóhoz, és nekiláttam a munkának.
Igen, a melóm egy undorító munka...gyakran fontolgatom azt, hogy inkább felmondok, de akkor mi lesz velem?
A mai világban nagyon nehéz munkát találni, főleg nekem.A múltam miatt sokan elítélnek, mivel többször keveredtem verekedésekbe, ittasan vezettem, stb. De már rég a múlt ez.Ott hagytam a régi bandát,hogy új életet kezdjek.Jelenleg is szoktak engem hívogatni, de sosem veszem fel. Elég nekem a tudat, hogy bármikor megtalálhatnak, és megint belevesznek valami hülyeségbe.
-Jake, ne ábrándozz, inkább dolgozz!-hallottam meg főnököm tompa hangját.
Szemeimet forgatva tértem vissza a dolgomhoz. A tányérok, és egyéb eszközök csak úgy sorakoztak arra várva, hogy valaki megtisztítsa őket.És az a valaki én voltam. Az órára pillantottam, ami 12 órát mutatott.Ez azt jelenti, hogy ebédszünetem van.
Megtöröltem a szinte már aszalt szilvára hasonlító ujjaimat, és kimentem cigizni. A szüneteimet mindig itt kint töltöm, sosem szoktam bent lenni.
Éppen már a felét szívtam el a káros szenvedélyemnek, mikor az utca elején megpillantottam két rendőrt.Igyekeztek minél jobban feltüntetni, hogy van náluk pisztoly.Komor tekintetük átirányult rám.Sejtettem, hogy kiszúrnak maguknak.Eldobtam a cigit, hogy legalább pár pillanatnyi időt nyerjek, hogy ne kelljen a komoly íriszekkel találkoznom.
Majd mikor már úgy gondoltam, hogy már nincsenek ott, egy nagy sóhajjal visszamentem dolgozni. Legalábbis akartam, mivel észrevettem, hogy a főnököm eszméletlenül fekszik a padlón, és mindenki rémülten pillant rá.
-Mi történt?-csaptam be az ajtót, majd a kövér férfihez letérdeltem.
-N-nem tudom-zokogta az egyik kollégám, Amy, aki a másik oldalán figyelte az eseményeket.
-Amy, nyugi, inkább hívd a mentőket-simítottam meg a karját, majd bólintott, és felkapta a legközelebbi telefont.
A többiek értetlenül figyeltek engem, és az eszméletlen főnökömet.Megfogtam a kezét, és éreztem, hogy nincs pulzusa.Mivel nem vagyok egy szakember, és csak annyit tudok, amennyit filmben láttam, ezért egyik kezemet a másikra tettem, és mellkasát erősen nyomni kezdtem.Eközben a felesége is már zokogott, éppen most jött ki az irodából.Nem telt el 10 perc, a mentősök már ott voltak.Hirtelen csapták ki az ajtót, ami azzal járt, hogy engem szinte elsodort az ajtó.Az egyikük kétségbeesetten pillantott felém, majd fel akart segíteni.
-Elnézést, uram-nyújtotta kezét, de én magamtól felálltam.
-Velem nincs gond.Vele van a gond-mutattam a padlón fekvő emberre, mire elvégezték a szükséges munkát.
-Szívrohama volt, bevisszük a sürgősségi osztályra-pillantott körbe az egyik mentős.
Egy ágyat hoztak be, arra ráfektették, és kivitték őt a helységből.Értelem szerűen a felesége is kísérte őt, így csak mi, alkalmazottak maradtunk az étteremben.Csend volt, senki nem mert szólni.Aztán újra kicsapódott az ajtó, de ezúttal a rendőrség lépett be.Azok a fickók, akik ott kint méregettek engem.
-Tudtuk, hogy valami csináltál.Mi van azzal az öreggel?-esett nekem az egyik, mire én csak ellöktem magamtól.
-Az az öreg, ahogy te mondod, szívrohamot kapott-mondtam felháborodva.
-Igaz ez?-nézett körbe a másik, mire erényesen bólintottak-akkor elnézést, a kollégám kicsit agresszív-toloncolta kifelé a társát.
Még mindig csönd volt, nem tudtuk, hogy most mi lesz.Az emberek, akik itt ettek, vagy ettek volna, mind felháborodva kerestek minket, és követelték az ételüket.Egy emberként nézett rám mindenki, mire bólintottam, és kimentem hozzájuk.Felálltam egy székre, hogy még jobban tudjanak rám figyelni.
-Egy kis figyelmet kérek!-kiabáltam a tömegbe, mire mindenki elhallgatott-sajnálattal közlöm, de nem maradhatnak itt, holnap, ugyanekkor nyitunk!Nem tréfa, kérem, fáradjanak ki az ajtón!-kiabáltam, mire mindenki szitkozódva készülődött, hogy a komor időbe kimenjenek.
Rengetek goromba tekintetet kaptam el, én pedig csak egy biztató mosolyt erőltettem az arcomra.Visszamentem a többiekhez.
-Jake, köszi-suttogta Dave, a másik ismerős-innen már tudjuk a dolgunkat, majd bezárunk-mosolygott, mire bólintottam.
-Sziasztok!-köszöntem el tőlük, mire mindenki integetett.
Hogy őszinte legyek, egy kicsit én is megijedtem.Nem sűrűn találkozok olyan emberrel, aki felkapott szemmel bámulja a plafont, megrémítve ezzel mindenkit.Tudtam mindig is, hogy Jon bácsinak rossz a szíve, de nem tudtam, hogy ennyire...minden esetre azért jobbulást neki.
Kiléptem a borús kora délutánba, és megcsapott az esőszag.M
Nos, ez lenne az első rész...igyekeztem helyesen, illetve jól tagolva írni, remélem tetszik nektek!:)<3
